Ez az utolsó post ezen a blogon, a megújult Kockafej továbbra is a kockafej.net címen érhető el, ám RSS csatornánk megváltozott (erre)! További részletek itt!
Köszönjük az eddigi figyelmet és természetesen továbbra is számítunk Önökre az új Kockafejen!
Ajánlom szíves figyelmükbe a Marvel birodalom egyik igen tehetséges művészét, Paolo Riverat. Az úriember honlapja itt, izgalmas és tanulságos blogja pedig itt érhető el. (Ez utóbbit hetente minimum három alkalommal frissíti.)
Közben megjött az Arthur és a villangók második részének előzetese. Már az első se volt nagy szám, Luc Besson meg több mint 10 éve nem készített nézhető filmet. Kizárt, hogy jó.
A csehek még mindig nem képesek Kis Vuk kaliberű animációkat gyártani. Az Egy éjszaka egy városban 2007-es, de nálam most került fel a DVD-n beszerzendő filmek listájára. Jan Balej rendező nagyjából hozza a Fimfárum 2 beteg hangulatát - a figurák kiválók, a zene hibátlan. Hasonló bátorságot kívánok minden hazai alkotónak. Előzetes itt, honlap itt. Klakk.
Merevsége miatt a legnehezebb műfajok egyike a sziluett animáció. Lényegében fekete foltokat kell mozgatni úgy, hogy érdekes, izgalmas, jól kivehető és érzékeny dolog legyen a végeredmény. Lotte Reiniger munkásságáról mostanában keveset hallani, ami részben annak is köszönhető, hogy a hölgy közel 30 éve halott. Az egészestés Ahmed herceg kalandjaival már a 20-as években csúcsra járatta a műfajt, később pedig a televízió számára készített rövid animációival tette próbára a gyengénlátókat. A művésznőről itt lehet bővebben olvasni + a wikipédián, a honlapja német, biztos van, aki érti.
2008 legnagyobb csalódása: nem jelenik meg az Elveszett cirkáló. Az elképesztő energiabefektetéssel felújított Rejtő-sorozat a kiadó legigényesebb kiadványa, aki kicsit is érdeklődött a magyar képregények iránt, az erre mozdult rá minden évben. (Mi is - ráadásul ezeket a képregényeket azok is vásárolják, akik nem szimpatizálnak a műfajjal). A családbarát és rendkívül szórakoztató Rejtő-Korcsmáros cucc helyett most a pornóvá alakított Gemini-jelentés lesz, amit erkölcsi okokból nem fogunk megvenni. Sajnáljuk nagyon.
iderakta: feki | 2008.11.12., 13:59 | ember, film rovat
Na erről az úriemberről teljesen elfelejtkezett mindenki. Igaz, hogy az elmúlt 10 évben jó filmet nem rendezett, de azelőtt a legjelentősebb amerikai független filmesek egyike volt, és fénykorában még két Arany Pálma-jelölést is begyűjtött. Utoljára hazai mozikban talán a Henry Foolt láthattuk tőle, ami Cannes-ban a legjobb forgatókönyv díját nyerte, aztán ennyi. Mostanában a tévében se adtak tőle semmit (idén megjelent nálunk a Henry Fool folytatása, a Fay Grim, de jó szívvel senkinek se ajánlanám). Valaki megkönyörülhetne rajtunk, és kihozhatná DVD-n a klasszikus Hal Hartley filmeket - A Hihetetlen igazság, a Semmi ágán, az Egyszerű emberek, a Flört, az Amatőr, a Henry Fool kötelező darabok. Mi biztosan megvennénk.
Ez a két csodálatos részlet az Egyszerű emberekből van (Arany Pálma-jelölés). Flötty: